2015. június 25., csütörtök

Első kiegészítő


Kymondok




Üdv néktek, kedves Árnyhad olvasók, idetévedők, sci-fi kedvelők!

A következő bejegyzések egy-egy kis apró információt fognak veletek megosztani, az Avantis világából, hogy jobban megértsétek a bolygó mechanikáját.
Akkor kezdjük is! (Lets do this shit!)

Az első témánk Avantis Katonasága


A bolygón egyedül csak a fővárosban vannak katonák, akik ügyelnek a nemesek biztonságára. Egy-egy baleset, természeti katasztrófa, vagy állat is okozhat gondot, de az egyik legfenyegetőbb veszély a robotokban leledzik, akik egyfajta börtönbe vannak zárva, büntetésül azért, amit elkövettek. Az agresszivitásuknak köszönhetően, néha rátámadnak az emberekre, és ellenük képzik ki a főváros védelmezőit, a Kymondokat
 A bolygó minden részéről fiatal fiúk jelentkeznek, hogy életüket a fővárosban élhessék le, és a nemeseket védelmezzék. Azonban néha akadnak kivételek is, mikor egy nemes maga jelentkezik kymondnak. Abban az esetben le kell mondania minden örökségéről, és felesége sem lehet. Ez utóbbi szabály minden katonára vonatkozik. Nem vehetnek senkit nőül, és gyermekük sem születhet. Ezt az áldozatot azonban nem nehéz meghozniuk, hiszen a főváros szinte végtelen bordéllyal kecsegtet. Rengeteg szabad ember, akinek semmilyen címe sincs, csakis ezért jelentkezik. 
 A kiképzésük már tizenöt éves korukban megkezdődik, amikor is a bolygó egyik eldugott részére viszik őket, és megkezdődik az oktatásuk. A kíméletlen edzés rengetek fizikai, és közel annyi elméleti munkából áll, egy sivatagos helyen, ahol naponta legalább harminc fok van. A köznyelv csupán ennyit tud a kymondok neveléséről.
 Miután az adott tanoncok elérik a huszadik életévüket, egy különbözeti vizsgát tesznek, ahol is két csoportba osztják a fiúkat. Mindenki kap maga mellé egy párt, akit meg kell ölnie, és csak az lehet igazi kymond, aki túléli. Ezek a harcok akár napokig is eltarthatnak, amíg az egyik harcos felülkerekedik a másikon. Ez a kiképzés legkeményebb része, és a nyertes már férfiként lép ki a kiképzésről.
 A kymondok között egy fajta hierarchia működik. A nevük, és a koruk különbözteti meg őket. Ezért a nemesi családból származó jelölteknek külön kiképzés szükséges, de miután azt túlélik, egy vezető pozíciót tudhatnak magukénak. Ezen kívül a kymondok főigazgatója csak nemesi családból származhat. 
 A teljes jogú, "kész" katonák egy egyedi, könnyen felismerhető, fekete, matt páncélt hordanak. Ez megvédi őket a golyózáportól, a hőtől, a hidegtől, és a nagy frekvenciájú hullámoktól. Ezen kívül egyedi technikákat is ismernek. Képesek leugrani egy több tíz méteres falról, egy karcolás nélkül, és olyan gyorsan mozognak, hogy az néha szemmel nem is látható. 
 Az egész életükben a számukra kijelölt parancsnokot, és egy nemesi családot szolgálnak.


 - Írók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése