2015. június 14., vasárnap

I.


Istenek Játéka



Mindenkinek megfordult már a fejében, hogy vajon mi várhat ránk a halál után. Ezt sajnos még nem tudom, de az biztos, hogy az utolsó perceimben az egész életem lepergett a szemem előtt. Az első emlékem, amikor nyalókát kapok egy kis vásáron, aztán az oviban rajzolok, és már bent ülök az iskolában, ahol mindig a sarokban kötöttem ki. Egyszerűen túl nagy szám volt, és nem bírtam visszafogni magam. Így visszagondolva annyi mindenem változott ezalatt a 19 év alatt... Gimnázium, tiniszerelem, egyetem, és utazás, aztán a vég. Persze a halálom nem mondható tragédiának, és az újságok sem fognak róla hetekig cikkeket írni.
Csak egy ismeretlen európai lány, Tokióban, aki megfulladt a saját lakásában, a saját matracán, a saját hibájából. Akármilyen lehangolónak tűnik, nem vagyok bánatos. Előbb utóbb mindenkinek véget ér az élete, nekem pechem volt. Az egyetlen amit bánok, hogy sosem voltam szerelmes, és sosem voltam senkivel. Vártam arra az emberre, aki minden porcikámat megmozgatja, de ezek szerint ilyen ember nem létezik. Legalábbis a Földön nem. Sosem akartam én lenni a világ közepe, mégis elértem valahogy, hogy mindenki engem nézzen. Ezt a dolgot mondjuk sosem tudtam teljesen megérteni. A világ, mintha eredendően ellenem fordult volna. Ezek mégiscsak az utolsó perceim, és én mégsem az anyám szeretetére, a diplomámra, vagy a kedvenc zenéimre gondolok. Nem kezdeném újra az éltem, és nem is bántam meg egy döntésemet sem. Hiszen egész végig abban hittem, hogy a halál csupán egy ajtó, amit át kell lépnem. Szomorú, de ez a történet még most sem rólam szól, és később sem fog. Én csupán egy aprócska kiegészítő vagyok az istenek játékában.   

¤¤¤



Ahogy lehunytam a szemem, hirtelen minden emlékem szertefoszlott, és levegőért kapkodva, megszorítottam a lepedőt. Egyszerre minden elsötétült, és már nem éreztem a körülöttem lévő levegőt, a hideg falat a hátam mögött, és a lepedőt sem tudtam szorítani. A világ megszűnt létezni körülöttem. Sötét ábrándok bújtak a szemem elé, míg én eszméletemet vesztve, élettelenül vergődtem egy homályos csőben. A végtagjaim elgyengülve lebegtek körülöttem, így én csak levegőt tudtam venni, de a mozgást el is felejthettem. Olyan volt, mintha az álom valósággá vált volna, egy hideg veremből igyekeztem feljutni a friss levegőre.
Azonban egyszer csak egy furcsa rideg dolog járta át a testemet, mint a hidegrázás, és végleg elájultam. Ilyen a halál? Máris végem van?

 - Hé, te! Ébredj már fel! Semmi bajod - szólított egy vékonyka női hang. Felnéztem rá, és egy hosszú szőke, fölém hajoló szépséget pillantottam meg, akinek a ruhája alig takart valamit. - Na, végre! Látjátok? Mondtam én, hogy csak fel kell ébreszteni, nincs is neki semmi baja - harsogott tovább, a körülötte álldogáló hiányos öltözetű lányoknak.
Ismét lehunytam a szemem és megráztam a kissé kótyagossá vált fejemet, majd lassan felültem.
Egy baldachinos ágyban feküdtem, egy hatalmas szoba közepén. A falak szürkére voltak mázolva, míg egy kéken világító csík szelte át őket. Az egész helyet átjárta valami mű illat, amitől rendkívül újnak éreztem. A körülöttem szendén álldogáló lányok csak ijedten néztek rám, mintha nem közülük való lennék, míg az ágyamon ülő szőke szinte már vetkőztetett a szemével. Ami azt illeti furcsa módon a saját ruhám volt rajtam. Egy sötét csipkés felső, és a kedvenc rövid, farmernadrágom.
Annyi kérdésem lett volna, de úgy éreztem ezt nem most kell feltennem.
 - A nevem Bestha, és én vagyok a szórakoztatód - kezdett el beszélni, mielőtt még a gondolataimba vesztem volna. - Ők itt szintén a te tulajdonaid, akiket azért küldtek, hogy amint felébredsz jól érezhesd magad - mutatott hátra, majd jelentette ki teljesen nyugodt hangon.
Most mégis hol lehetek? Ez itt a meny, vagy mi? Nem értek semmit...
 - Ne aggódj Felség! Mivel tudjuk, hogy nem érted mi folyik itt, hamarosan érkezik valaki, aki felvilágosít - közölte hűvösen. Mintha tudná min gondolkodom...
 - Felség? - néztem rájuk bambán.
 - Te vagy az Avantis hercegnője.
Már nem is próbáltam meg több kérdést feltenni, csak bámultam ki magamból szótlanul. Hirtelen elfogytak a gondolataim, és nem bírtam felfogni, hogy mégis mi történt velem. Meghaltam? Élek? Álmodok?!
Míg én próbáltam megérteni a helyzetet, a Bestha nevű lány hirtelen közeledni kezdett hozzám. Megsimította a kezemet, amit én csak esetlenül néztem, majd a szemembe nézett. Mire megszólaltam volna, már a száját a nyakamra tapasztotta.
 - Várj! - húzódtam sebesen hátrébb. - Mégis mit művelsz? - vontam kérdőre szendén.
 - Ez a dolgunk. Gyertek lányok! - intett hátra és a többi lány is közeledni kezdett.
 - Nem szükséges! Kérlek, csak maradjatok! - kiáltottam végül, amit meglepődve fogadtak.
Mindannyian hátrébb álltak, míg én kimásztam az ágyból, és az ablak felé léptem.
Ahogy kipillantottam az ablakon, azzal a lendülettel hátra is estem, és az összes lány felém futott.
 - Nem esett baja Felség? - kérdezte az egyikük, mire én csak intettem egyet.
Újra az ablak felé hajoltam, mire hihetetlen látvány fogadott. Egy hatalmas épület tetejéről néztem le, ami körül furcsa hajók repültek, és a felhők már az ablakig értek. Az egész úgy festett mint egy jövőkép.
Beleveszve a csodás tájba észre sem vettem, hogy a szőke lány megfogta a kezem. Ránéztem, és elmosolyodott. Nagyon szép, akár egy tökéletes szobor. Megszorítottam a kezét, és egy pillanatig megnyugodtam.
 - Felség? - szólított meg félénken.
 - Igen?
 - Megígéri, hogy mesélni fog a Földről? - kérdezte bizalmasan.
 - Igen - válaszoltam neki szelíden.
Az ajtó azonban váratlanul kinyílt, és egy vörös, furcsa ruhás nő lépett be rajta, egy férfi kíséretében.
Az idős nő hirtelen odalépet hozzám és megölelt.
 - Ó, én drága kislányom! - szorított magához, míg én csak álltam elképedve. Ő hogy lehetne az anyám?
 - Kylliah! Kérlek ne ess túlzásba, még csak most lát először, és nem is érti, hogy mi folyik itt! - szólt közbe a férfi, aki valamiféle egyenruhát viselt. Sötét rövid haja volt, amit hátrafésült. Ez elegánssá tette a megjelenését, és kivételesen vonzóvá. Ő lenne az apám? Nem, a nő jóval idősebb nála.
Hátrébb léptem, és a nő könnyeit pillantottam meg.
 - Sajnálom! - suttogtam, bár nem értem miért kértem bocsánatot.
 - Ugyan kincsem, nem tettél semmi rosszat, ez csupán véletlen - simította meg az arcomat lassan. - Kifelé! - fordult a lányokhoz, aki kötelességtudóan el is hagyták a szobát.
 - Hol vagyok? - mertem elővenni a legfontosabb kérdésemet.
 - Phylio! Kérlek szólj neki! - utasította hosszú vörös hajú nő a férfit, mire ő is kiment. - Kicsinyem! - nyújtotta a kezét, és az ágy szélére mutatott. Amint leültünk, ismét az arcomat simogatta.
 - Azt szeretném, ha nyugodtan tudnád meg - kezdett bólogatni, bizalmat sugárzóan. Az ajtó egyszeriben újra kitárult, és hetven év körüli idős férfi lépett be.
 - Kylliah! - szólította a nőt.
 - Maesre!
 - Hát tényleg ő az - képedt el az öreg, a ráncos kezét a szájára tapasztva. - Nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
 - Én sem! - pattant fel mellőlem. - De ahogy megláttam, tudtam, hogy ez igaz. Nézz csak rá! - lépett oda hozzám, és az arcomat a férfi felé mutatta. - Teljesen úgy néz ki, mint Kylery.
 - Ez igaz. Ezek szerint megmenekült a friss Kigle család. Ez nagyon jó hír, de mégis ki?
 - Erre elég könnyű a válasz. Csak is elsőszülött veheti át a trónt. Mást nem engedek - mondta ridegen.
 - Phylio? - kérdezett rá az öreg az előző férfi nevére.
 - Nem dehogy, ő már túl öreg. Boltoryn, a Hadry családból - vágta rá, majd felém fordulva elmosolyodott. - Most viszont magatokra hagylak titeket - nyomott egy puszit a homlokomra, majd kiment.
Én esetlenül ültem még mindig az ágy sarkában, és csak bámultam a szemben álló öregre, aki furcsa rongyos ruhát viselt. Egyszerre vett egy nagy levegőt, majd egy széket elém húzva ő is helyet foglalt.
 - Elnézést, amiért ezt végig kellet hallgatnod, még nem érthetted! A nevem Measre. Én vagyok az Égiek főpapja, de gondolom, most nem az Avantis vallására vagy kíváncsi. - halkult el.
 - Hol vagyok? - tettem fel utoljára a régóta dédelgetett kérdésem.
 - Ez az Avantis. A mi univerzumunk különböző dimenziókból áll, és ezek a terek néha kapcsolatban állnak. A föld és az Avantis testvérek. Úgy tartják, hogy a mi Istenünk két bolygót teremtett. A Földet, ahol adott volt minden, viszont az emberek még tudatlanok voltak, így elkövették az eredendő bűnt. Ezzel szemben az Avantisra kevés vizet adott, így az emberek megtanulták kihasználni az, amijük van. Így az Avantis tiszta maradt. A két bolygó Káin és Ábel. Azonban a két világ közötti szoros kapocs folytán néha történnek balesetek. Minden ezredik évben egy gyermekpár helyet cserél. Te, és a földi alteregód rossz világba kerültetek. Ezt az átkot csak úgy lehet megtörni, hogy mind a ketten meghaltok.
 - Ezzel arra akar célozni, hogy...
 - A párodat már csecsemőként megölték, hogy te vissza kerülhess, de mivel nem állunk a Földel közvetlen kapcsolatban várnunk kellet, amíg te is meghalsz.
 - Ezek szerint ő most újjászületett a Földön?
 - Igen. Te pedig ide kerültél.
 - A lányok az imént miért neveztek "Felségnek"?
 - Hát, ez lenne az általam közlendő dolgok másik része. Te vagy az Avantis hercegnője.
 - Hogy micsoda? - vágtam rá.
 - Itt az egész bolygón egy nyelvet beszélünk, és egy uralkodónk is van, aki az apád volt. És mivel olyannak kell tovább vinnie a bolygót, aki az ő vére, csak te eshettél szóba. Az a dolgod, hogy kormányozd a bolygót, és uralkodj az itt élő emberek felett.
 - Ez elég komoly feladat ahhoz képest, hogy semmit sem tudok erről a helyről.
 - Ne aggódj emiatt, rengeteg tanácsadó fog majd körül venni, és bármit megtehetsz, ami csak eszedbe jut - mosolyodott el , majd megnyomott egy gombot a falon, mire a lányok ismét visszajöttek. - Ó, és mielőtt el nem felejteném. Ma este lesz a beavatásod, szóval ha lehet hamar végezz - vigyorodott el ismét, ahogy végigpillantott a közel csupasz lányseregen, akik nekem indultak. Ezután sóhajtott, és kiment, magamra hagyva engem egy rakás viháncoló szajhával, akiket egy szóval sem kértem, tekintve, hogy én is lány vagyok. Biztos valamiféle Avantisi szokás, hogy a nőket is szajhák szórakoztatják...
A pár lány már közel simult hozzám, és vetkőzni is elkezdett, mire meg bírtam szólalni.
 - Köszönöm lányok, de nem szükséges! - vetettem véget a dolognak. - Nem szeretnélek megbántani titeket, de én nem vagyok ehhez szokva.
 - Nyugi csajok! Még nincsen készen rá - csitított velem együtt Bestha, akin kívül mindenki kiment. Hatalmas szemeivel rám meredt, és közelebb lépett.
 - Gondolom a Földről szeretnél hallani. - fordultam felé, mire bólintott.
 - De csak ha nem okoz gondot - egészítette ki. - Mi nem sokat hallunk a Földről, csupán legendákat.
 - Miket? - kérdeztem.
 - Háborúkról, gyilkosságokról, viszályokról.
 - Akkor jól ismeritek a Földet. Nálunk minden nap dúl egy háború, ahol egy tömérdek embert megölnek. Ez nálunk szinte már természetes.
 - Egyszer szeretnék eljutni a oda - mosolyodott rám, és közelebb lépett.
 - Ugyan miért?
 - Pusztán kíváncsiság - vágta rá vidáman, majd szorosan leült mellém. Közel hajolt, majd ismét megszólalt.
 - Mond csak Felség! Azért nem akarsz velünk lenni, mert a Földön nő nem szerethet nőt? - kérdezte halkan.
 - Nem erről van szó, csak nálunk ez identitás kérdése. Van aki szereti, van, aki nem.
 - Nálunk nincs ilyen identitás. A férfi szerethet férfit, és a nő is nőt, de a legtöbben gyengédségre vágynak - súgta a fülembe, majd mire oda fordítottam a fejem egyenesen a szemembe nézett. Egyszerre az ajkai közeledni kezdtek, és én gyorsan közbe vágtam.
 - Sajnálom, de ne... - mielőtt befejezhettem volna megcsókolt, és én gyorsan hátrább ugrottam. - Ne haragudj, de én nem...
 - Hát, jó - vágta rá cserfesen, és lassú léptekkel kisétált a szobából, mintha el akarna csábítani. A lassú séta közben lecsúsztatta a válláról a ruhát, és egy utolsó pillantást vetett rám, majd eltűnt végleg kiment.
Mi a fene? Hihetetlen, hogy egy másik bolygóra kerültem, egy másik világba. Ez most a második életem talán? És mégis ki lehet az a Boltonyr? Azt hihették, hogy nem esik le, de nagy valószínűséggel ő lesz a férjem. Ebbe nekem miért is nincs beleszólásom? Én nem is ide születtem, nem is tudok semmit. Jó mondjuk az Avantis jövője múlik rajtam. Ennyivel tartozom nekik... Talán. Mi lesz így velem? 
Alig volt magamban pár percem, máris az állítólagos anyám állt előttem.
Elmagyarázta, hogy a beavatás olyan, mint a keresztelés, amire nekem hatalmas szükségem van. Mivel már lassan egy hete ájultan feküdtem az ágyon, volt idejük megrendezni az összejövetelt, amit a főpap jóslására építettet, miszerint: ,,A gyermek a hetedik napon kinyitja szemeit." Ezután egy hatalmas fehér ruhát adott rám a szajhák segítségével. A csodás öltözet alja fehér vékony anyagból volt, amit kitöltött egy réteg vatta szerű valami. A tetején végig kockás és csipkés hímzések díszítették, ahogy a fejemen lévő óriási fejdíszt is.
 - Csodálatosan nézel ki, akár csak a nagynénéd - gyönyörködött bennem az anyám.
 - Ő lenne Kylery? - próbáltam bizonygatni az öltözés alatt bemagolt családi dinasztiát.
 - Épp olyan jól vág az eszed, mint neki, és apádnak. Isten nyugosztalja!
 - Szóval az apám meghalt?
 - Másfél éve. Egy szörnyű betegség vitte el, amin még a legfejlettebb gépek sem tudtak segíteni. Tudod ezen a bolygón az emberek lassan öregednek, és sokáig élnek.
 - Igen ezt észrevettem a fejlett technikából.
 - Na gyerünk induljunk a Nagy Templomba! - utasított mindenkit a királynő,
Miután elkészültünk végigsétáltunk a palota folyosóján, és beszálltunk egy hatalmas űrhajó szerű dologba, ami a magasba emelkedett. Így messzebbről is fel tudtam mérni az épületet. Egy gyönyörű építmény volt felhőkkel az oldalán, amit három hatalmas embereket ábrázoló kőszobor kerített be.
 - Ők a három testvér, akik megalapították a királyságot - mesélte az új anyám.
Ahogy teltek a percek, egyre kevésbé tudtam felidézni a földet, és az igazi szüleimet. Mintha valami elszívta volna az emlékeimet.
Hamarosan megérkeztünk a templomhoz, ami megközelítette a palota hatalmasságát. Óriás tornyai, és gyönyörű virágmintás domborművei voltak, belülről azonban inkább volt visszafogott.
Ám mielőtt a kapunál beljebb mehettem volna, anyám megállított.
 - Itt van az összes nemesi család, és mind téged fognak felmérni. Te vagy az új hercegnő, a leendő királynő. Ne okozz csalódást! - oktatott ki halkan. Ezek után csak arra tudtam koncentrálni, hogy minden lépésem tökéletes legyen. A feladatom csupán annyi volt, hogy átsétáljak a templom hosszú sorain, majd a főpap elé állni, aki ad nekem egy új nevet, és a homlokomra fest egy holdat.
Egy mély levegő után lassan sétálni kezdtem, és igyekeztem tökéletes benyomást tenni.
Mindenki tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy én elmegyek mellette, mintha szellem lennék. Miközben próbálkoztam, velem szemben a kút két oldalán, egy egy fekete ruhás, maszkos embert pillantottam meg, akik kapucnit, és páncélszerűséget viseltek.
Nem! Most nem terelhetik el a gondolataimat. Kaptam egy második lehetőséget az életre, ezt nem fogom elrontani! Gyerünk, légy tökéletes!
Amint a kúthoz értem, a főpap lépett elém.
 - Jöjj gyermekem! Az Égiek téged is a karjaikba fogadnak. Ugyan kacskaringós úton érkeztél hozzánk, a lényeg, hogy itt vagy. Az Égiek befogadnak, és egy új névvel ruháznak fel téged. Mostantól Swyniwett vagy, a Kigle nemesi családból, Horotion és Kylliah lánya, az Avantis hercegnője. Dobd el magadtól régi neved, származásod, és hazád! Hajlandó vagy mostantól, ezen új nevet viselni, és az Égieket szolgálni? - kérdezte tőlem, mintha lenne választásom...
 - Igen - jelentettem ki, majd odahajtottam hozzá a fejem.
 - Mostantól a holdfénye oltalmazzon téged a sötétségtől! - mondta ki a végszót, mire mindenki tapsolni, és harsogni kezdett.
 - Mivel édesapád elhunyt, és még jegyesed sincsen, jövendőbelid kísérhet ki téged - szólt a főpap, mire én értetlenül meredtem rá. Ő látva meglepettségemet oldalra mutatott.
Egy sármos, világosbarna hajú férfi állt m,ellettem, aki egyenesen rám bámult, majd a kezét felém nyújtotta. Ránéztem, és ő a kezére vetette a tekintetét.
Én lassan odanyújtottam neki a kezem, majd ő gyengéden átkarolt. Együtt indultunk meg  az úton, ami ki volt jelölve számunkra. Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy a neve Boltoryn, és nyugodtan támaszkodhatok rá a séta alatt. A tekintetünk néha találkozott, és olyankor nem is tudtam, hogy mit is érzek. Még egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis kommunikáltunk. Az érintése, az illata, és a tekintete.Mintha csak kettesben lettünk volna. Amíg kifelé sétáltunk, az út, valahogy rövidebbnek tűnt. Még mindig nem bírtam felfogni, hogy mi is történt velem, de próbáltam mindenkinek megfelelni, hogy ne okozzak csalódást, talán. Bár lehet, hogy csupán önzőségből tettem, amiért egy új, egy szabad élet reménye tárulkozott elém. Az igazság az, hogy nem érdekelnek az Istent játszó nemesek játékaik, se kívánságaik, csupán élni akarom az életemet, és kihasználni minden lehetőségét. Ugyan még nem ismerem ezt a világot, de senkinek sem fogom hagyni, hogy felülkerekedjen rajtam. Ígérem, élni fogok!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!       Igen, meghoztuk a sok váratás után az első fejezetet. (Bocsi az agyhúzásért.) Az is meg van, hogy ilyen cuclit a bejegyzés elejére kellene írni, de na... Reméljük elnyerte a tetszéseteket, és hagytok magatok után egy-egy hozzászólást, vagy véleményt.

Ez lenne az első rész, ahol ugye megismerkedhettek a főszereplőnkkel, és a világával. Próbáltuk az írásainkat vegyíteni, és így egy Verásan könnyed, Hedvigesen drámai, és csavaros dolgot összedobni. Egyébként amint látjátok a menü bővült egy Dinasztia és egy Térkép ponttal. Itt segítünk nektek kicsit jobban átélni a dolgokat, nehogy bármiről is lemaradjatok.

Üdv: Írók

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól sikerült:)
    Várom a folytatást^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igyekszünk sietni vele! :)

      Törlés
    2. Köszi! ^^ Reméljük nem okozunk csalódást!

      Törlés