II.

Az ébredés hajnala

Akárhányszor gondoltam vissza a földre, sosem jutott eszembe semmi, csak az átlagos életem. A sok gürizés, semmit tevés, és közömbösség. Minden ilyen ábránd után rájöttem, hogy felesleges a múltamra gondolni, hiszen ahhoz az emberhez már semmi közöm. Gwendolyn Gamenish abban a percben megszűnt létezni, amikor az a vén pap a holdat a homlokomra rajzolta. 
Nem sajnálom, hogy végre ott hagyhatom a régi életemet, talán most. Vajon ez az én igazi otthonom? 

Már egy napja ébren voltam a palotában, de még így is csupán a folyosót, és a szobámat ismertem. Ugyan már egy avantisi viseletben feküdtem az ágyamon, saját magamon kívül semmit sem ismertem igazán. Még azt a szűk folyosót sem, ami rögtön Besthához, és a többi lányhoz vezetett. A falon ugyan volt egy fekete gomb, aminek a megnyomásával rögtön a szobámba parancsolhattam volna őket, de nem tartottam őket kutyáknak.

Mivel már lassan egy órája üldögéltem egymagamban a baldachinos ágyamon, elhatároztam, hogy megnézzem őket. Kihúztam magam, megigazítottam a hosszú, kék viseletemet, és elindultam a folyosón. Ez egy egyszerű átjáró volt, szürke fallal, és a szokásos kék vonallal, ami mindent félbemetszett. Ahogy lassan végighaladtam az úton, halk kuncogásokra lettem figyelmes, amik hamar átcsaptak kéjes nyögésekbe.

Ahogy a folyosó végére értem, a lépteimet lelassítottam, és kecsesen próbáltam besétálni. Besétálva egy fiatal, - rettenetesen jóképű - férfit pillantottam meg, egy széken, két lánnyal a karjában, és hárommal maga mellett. Rám nézve rögtön megszeppent cseppet, majd a haját a szájából fújt levegővel megigazgatva, a szája rögtön mosolyra rándult.

 - Ó, Hercegnő! - szólított meg vidáman, míg az összes lány gyorsan elugrott tőle. Leültek mind a nekik tartott aprócska ágyra, majd összehúzták aprócska ruhájukat. - Bocsáss meg, amiért a te hölgyeiddel játszadoztam! - folytatta, míg kényelembe helyezte magát a széken.

Én szemrebbenés nélkül léptem közelebb, és melléhúztam egy hasonló ülőalkalmatosságot. Mikor leültem, a fejemet elfordítva rögtön Besthát pillantottam meg, aki a sarokban ült, akár egy megsértett óvodás.

 - Ugyan - bólintottam az ismeretlennek, mire ő a fejéhez kapott.

 - Hiszen milyen udvariatlan is vagyok - térdelt le elém -, a nevem Lavy, a Glotta család második férfija vagyok - nyomott egy csókot a kezemre, míg én még mindig Besthára koncentráltam.

 - Mond hölgyem, te miért tartasz ekkora távolságot kedves vendégünktől? - kérdeztem a szőke szépséget. Ő csak hetykén közelebb sétált, majd így válaszolt:

 - Nem hinném, hogy Lavy úr megérdemelné, hogy kitüntessem figyelmemmel... Főleg, ha nem fizet - sétált a férfihoz. - Nekem nem elég egy szép külső - húzta végig kecsesen a kezét a nemes arcán -, én a különleges embereket kedvelem - tekintett rám, majd ismét hátra sétált.

Ebből a pár percből is kiderült számomra, hogy Lavy kifejezetten szereti a nőket, és a jelek szerint a vonzódás kölcsönös. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen a világító kék szemei, meg a barna göndör haja segítségével hamar meghódíthat akármilyen hölgyet.

Hátra néztem az ágyukon feszesen ülő lányokra, majd intettem egyet nekik. Mindannyian mosolyogva tétek vissza a férfi ölébe, míg én felálltam.

 - Felség neked nincs kedved egy kicsit szórakozni? - kérdezte fülig érő vigyorával. - Éppen egy történetet meséltem a hölgyeknek.

 - Köszönöm, de én jobban örülnék neki, ha egy csendes história lenne - válaszoltam, majd megindultam a folyosó felé. Bestha szinte rögtön követett engem, egészen a szobám ajtajáig.

 - Gyere csak! - utasítottam, míg én az ablak mellé álltam. - Ki ez a Lavy? - kérdeztem halkan.

Bestha először megforgatta a szemét, és hasonló undorral folytatta:

 - Ő egy bájgúnár. Már több éve a palotában él, pedig csak egy sima látogatóra érkezett, de nem bírja megunni a fővárosi életet. Az összes idejét csak bordélyokban tölti, és még kitudja miket csinál... Hihetetlen, hogy képes volt bepofátlankodni pont a te küldöttségedhez.

 - Van egy olyan érzésem, hogy nem kedveled - nevettem el magam először az Avantison, miközben néztem, ahogy Bestha arca felpuffad a dühtől. - És mit tudsz Boltorynról? 

 - Ő a legesélyesebb a trónra, természetesen ezt ő is nagyon jól tudja, ezért a neve nem kavar nagy port. Tulajdonképpen semmit sem hallunk róla, legalábbis a bordélyban nem.

Lehajtottam a fejem, majd a kezemre meredtem. Az érintése olyan kellemes volt, de valami mégis megrémít benne. Talán a tudat, hogy ő lesz a férjem.

Még egy szót sem váltottunk, de még egy mosolyt se vetett rám. Miután kikísért a templomból megcsókolta a kezem, és elment. Nem is vártam tőle semmi mást. Ő csak király akar lenni, én meg élni akarok. Ez egy olyan egyesség lesz, aminek semmi köze sincs a szerelemhez. Hát ezért születtem újjá, hogy itt is csak mindenki bábként rángasson? Nem! Én akkor is szerelmes akarok lenni! 

 - Te voltál már szerelmes? Úgy igazán? - meredtem Besthára, aki mélyen a szemembe nézett.

 - Talán most is az vagyok - válaszolt egy nagy sóhajtás után. - Mi szajhák úgy tartjuk, hogy akkor tudod meg, hogy igazi a szerelmed, ha már magadévá tetted. Azelőtt csak ábránd.
 - Furcsa gondolkodás... - motyogtam, majd újra szemügyre vettem a mellettem álló lányt. Hosszú kecses, vékonyka lábaira féloldalasan támaszkodott, míg a feneke kerek ívet képzett a karcsú derekához. Egy vékony kis szoknyát viselt, amit bőrnyomatok díszítettek. Egyedül a hosszú, szőke haja takarta el a kebleit, amit bizonyára minden férfi eltüntettetett ott volna.
Ha még a Földön lettem volna, bizonyára óckodtam volna, hogy valaha is egy nővel legyek. Gátlásos voltam, és féltem mások véleményétől. Viszont itt az Avantison, egy szabad világban nem volt mit szégyellnem. Akármilyen visszataszító dolgot csináltam volna, csak annyit szólnak, hogy:

,,Á, ezek a földiek..."

Semmi szégyenkezés, gúnyolás. Amióta itt vagyok, hatalmasat fordult velem a világ, bár ez nem is csoda. Az ember nem mindig kap egy második esélyt.
Valószínűleg ezt a változást Bestha is észrevette rajtam, ezért  még jobban kihúzta magát, és amióta csak belépett a szobába szenvedélyesen nézett rám. Semmi több. Csak rám szegezte a csintalan tekintetét, de még csak hozzám sem ért. Arra várt, hogy én kezdeményezzek, és csak még vonzóbbá tette.
 - Hercegnőm! - hallatszott egy vékony, férfi hang hátulról. Megfordulva ismét Lavyt pillantottam meg. A férfi jelenlétével Bestha cserfes mosolya rögtön undorra fagyott.
 - Ez a második alkalom, hogy másra számítok, de téged látlak meg, kedves Lawy úr - köszöntöttem, majd felé fordultam.
A sármos nemes arcán megkönnyebbültség ült, látva, hogy nem zavart meg semmit. Nem mintha taszította volna két hiányos öltözékű nő látványa.
 - Én magam pedig, ma másodjára gyönyörködhetek felséged üdítő látványában - vágta rá. - Vidám színfoltot visz az avantisi életbe, egy földi ember.
Besthára tekintettem, aki rögtön észlelte, hogy kettesben akarok maradni a férfival. Bólintott, majd kecsesen kilépkedett a szobából.
Lavy hirtelen megfordult, és felvont szemöldökkel szólalt meg:
 - A legjobb barátném hová megy? - kérdezte grimaszolva, mire elmosolyodtam. Nem terveztem, hogy egy vidám énemet mutatom egy idegen nemesnek, de Lavy könnyed ábrázata feloszlatta a gátlásaimat. Bizonyára ő is tudta, hogy Bestha kivételesen utálja őt.
 - Szabad egy nemesnek, nem is... örökösnek így viselkednie? - vontam kérdőre.
 - Ha az lennék, nyilván visszafognám magam - vett egy nagy levegőt, majd egy székre vetve magát folytatta. - Azonban másodiknak születtem, ezért a hatalom helyett a tartalmas életet választottam. Most már bármelyik percben meghalhatok, hiszen életem minden percét kihasználtam. Bár, egy kívánságom még lenne - húzta össze a szemeit.
 - Mégis mi az, amit nem kapott még meg? - kérdeztem rá meggondolatlanul, mire ő kacér mosollyal fordult felém.
 - Még egyszer sem bújtam ágyba hercegnővel - mért fel a tekintetével.
Én csak egy nagy vigyorral válaszoltam, míg ő folytatta.
 - Tudod, már próbálkoztam édesanyáddal, de... sajnos visszautasított - halkult el.
 - De ő már csak özvegykirályné - szóltam közbe.
 - Nem is most ajánlottam fel neki a szolgálataimat - mondta fülig érő szájjal.
 - Tehát megkörnyékeztél egy királynőt - állapítottam meg nevetve.
 - Lehet, hogy ismét megteszem - vágta rá, majd gyorsan felugrott a székből. - Persze csak, ha addig még nem váltanád valóra a kívánságomat... Ó, és majd elfelejtettem - lépett közelebb hozzám. - Édesanyád kéri, hogy menj le hozzá az Égi pavilonba - közölte, majd kiindult. - Ne feledd, ez életem utolsó kívánsága! - kiáltotta az ajtóból, miközben a kezével intett egyet.
Besthának teljesen igaza volt, mégsem éreztem undort Lavy irányába. Megnyomtam a falon lévő "hívó" gombot, mire az összes szolgálólány felsorakozott előttem. Az egyikük hirtelen előre lépett, és meghajolt.
 - Elnézésedet kérjük, amiért Lavy úrfival foglalkoztunk helyetted! - szólt szelíden. Elmosolyodtam, majd halkan feleltem:
 - Semmi gond. Hiszen én úgysem tudlak titeket olyan módon szórakoztatni.
Mind elvigyorodtak, és érezve, hogy nem haragszom, szinte olvasva a gondolataimban, elindultak keresni számomra egy csinos ruhát. Eközben Bestha csak egymásba fonott karokkal jelezte ábrázatán: ,,Én megmondtam."
 - Ugye nem dőltél te is be neki, Felség? - kérdezte aggodalmasan közelebb lépve.
 - Ugyan kaptam tőle ajánlatot, de nem éltem vele - vontam meg a vállam. Ő megkönnyebbülve simult mellém, majd a hajamat kezdte kezelésbe venni.

¤¤¤

Kiléptem az ajtón, a főfolyosóra, a csodálatos kerek, virágokkal díszített avantisi ruhában, de akárhogy próbáltam emlékezni a pavilonba vezető út leírására, sikertelen volt. Kihúztam magam, majd elindultam a lefelé vezető úton.
 - Egy pavilon biztos a szabad levegőn van... - motyogtam magamban. - Kellet nekem visszautasítani a lányok kíséretét...

Ahogy teltek a percek, a folyosó egyre sötétebb volt, és a levegő is nyirkos lett körülöttem. Éreztem, hogy nem járok jó helyen, mégis hajtott a kíváncsiság, hogy vajon mi várhat rám odalent. A palota egyik részét végre én fedezhettem fel. Ez a gondolat mámorba ejtett, így a sétám átment futásba. Eleinte lassan kocogtam, mert a ruha miatt alig bírtam mozogni, de végül, felhúzva a szoknyát, már rendesen rohantam.
Hirtelen a távolban egy vastag üvegfalat pillantottam mag, ami mögött egy fehér fal, és egy egyszerű kanapé állt. Lelassítottam, és halk léptekkel próbáltam haladni.
Közelebb érve, a fal mögött egy furcsa, robot kinézetű lányt pillantottam meg, amint oldalra fordulva elmélkedett. Egyedül az arca volt emberi, minden más testrésze valamiféle fémből volt.
Mikor már kezdtem beleveszni a látványába, egyszerre megfordult, és mérges tekintettel förmedt rám.

 - Ezzel most kínozni akarsz? Megint mit eszeltek ki? - kezdett kiabálni. - Ezt élvezitek? Szerintetek vicces, hogy egy ismeretlen lány beöltöztettek a húgom másának? - lépett közelebb az üveghez. - Takarodj! - csapott a falra egy hatalmasat dühében, mire én hátra estem. Azonban mikor újra felmért, az arca megenyhült.
 - Te vagy az? - kérdezte, majd megrázta a fejét. - Nem, az nem lehet.
 - Sajnálom, én csak eltévedtem - vettem elő az ártatlan arcomat.
 - Hová indultál? - kérdezte nyájasan. - Sajnálom, hogy megijesztettelek, csak... összekevertelek valakivel. Te bizonyára az apám egyik fattya lehetsz. - gondolkodott el.
 - Ezek szerint van egy vér szerinti húgod is? - kérdeztem rá. Ő lenne a nővérem? Egyáltalán van nővérem? Meg kell tudnom a választ!
 - Milyen elzárt bordélyban töltötted eddig az életedet? Nem hallottál még az ezredik gyermek legendájáról?
 - Eddig csupán bordély falát láttam, amiben nevelkedtem - kezdtem el hazudni, hiszen csakis így csalhattam ki belőle az igazságot -, aztán felküldtek ide a palotába, az egyik nemes kérésére.
 - Ó, értem. Akkor ha kíváncsi vagy, elmesélhetem a történetet. Itt úgysincs értelmes társaságom... - nézett körbe a fehér falakon, és a vastag üvegen. Én csak bólintottam egyet, és közelebb ültem.
 - A Földről hallottál már?
 - Nem.
 - Mégis milyen volt az a bordély? Én azt hallottam, hogy a szajhák a legpletykásabbak az egész Avantison. Tudod úgy tartják, hogy a Föld a mi bolygónk iker testvére, csak ott az emberek eredendően gonoszak. Mivel a két világ szoros kapcsolatba áll, minden ezredik évben, egy gyermek pár kicserélődik. Mindketten csak úgy kerülhetnek vissza, ha meghalnak. Az én húgom is valamilyen módon kicserélődött, ezért a királyság jelenleg hercegnő, vagy herceg nélkül van.
 - És én úgy nézek ki, mint a húgod?
 - Nem láttam még soha, de teljesen úgy festesz, mint az apám, és a testvére. Egyébként ezek szerint engem sem ismersz... A nevem Mandyl, és arra már rájöttél, hogy a  király száműzött lánya vagyok - halkult el a hangja. Látszott rajta, hogy már jó ideje élhet így, ebben a szerkezetben.
Még nem mondhattam el neki, hogy én vagyok az igazi húga, és ki sem szabadíthattam addig, ameddig meg nem tudom, hogy miért is száműzték. Vajon az ellenségem, vagy a barátom? És ezt a tényt, hogy van egy nővérem, miért nem mondta senki? Hová kerültem? 
Hirtelen szó nélkül felpattantam, és elkezdtem futni, a folyosón.
 - Hé várj! Még a nevedet sem tudom! - kiáltott utánam.
 - Swyniwett! - fordultam vissza hozzá, de most nem volt időm. Keresnem kellet valakit, aki elmondja, hogy ki is ő valójában...

Rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Futottam, egészen a szobám ajtajáig, ahol rögtön a fali gombhoz siettem. Megnyomtam vagy ötször, mire mind kiértek, és aggodalmasan loholtak hozzám.
 - Felség!
 - Mégis mi történt? - kérdezték szinkronban, de én csak Besthára néztem.
 - Miért csináltak robotot Mandylból? - kérdeztem ingerülten, mire ő csak nyelt egy nagyot. - Válaszolj!
 - Nyugodj meg, Felség! - csitított.
 - Nem nyugszom! - ráztam meg magam. Bess egy pillantásával kiküldte a többi lányt, majd az ágyra ültetett, és megsimította a vállam. - Tudni akarom a választ!
 - Először is tudnod kell, hogy amikor te a Földre kerültél, mindenki csodálkozott, hiszen semmi esély sem volt rá. Azonban amikor teltek az évek, mindenki aggódni kezdett, hogy esetleg nem szül édesanyád egy kisfiút. Három évvel ezelőtt pedig Mandylnak elege lett a várakozásból, és magának követelte a trónt. Rátámadt a királyra, és megölte. Legalábbis mi így tudjuk a bordélyban - simította meg az arcom, nyugtatva. - Ezek után közvetlenül kiderült, hogy a királyné terhes, de a gyermek elvetélt. Azon lett volna a sor, hogy a királyságot féltestvéred, Tyrhan örökli, csakhogy ő már a flotta szolgálatában állt, akiknek el kell dobniuk a rangjukat, amikor belépnek. Ezért áldásos a te érkezésed. Megmentetted a királyi vérvonalat.
 - És mi van, ha én nem érkezem meg?
 - Valószínűleg Tyrhant vissza rendelték volna, és ő lett volna a király.
 - De ezek szerint, én csak egy eszköz vagyok, hogy anyám továbbra is uralkodhasson, és nekem csupán a jelenlétem számít... - jelentettem ki halkan.
Bestha érezhette, hogy mennyire feldúlt vagyok, mert teljes nyugodtságot sugárzott. Az oltalmazó érintésébe vesztem, míg ő folytatta:
 - Nem kell bábnak lenned, ha nem akarsz.
 - Ezt hogy érted? - fordultam felé.
 - Ha hozzá mész Boltorynhoz, aki nem tűnik túl önfejűnek, befolyásolhatod. Felülkerekedsz rajta, és akkor neked lesz a legnagyobb hatalmad  egész Avantisban. Magad mellé állítod Phyliót, a hadügyminisztert, és úgy akár le is igázhatod az ellenségeidet.
 - Ez nem is rossz ötlet... - gondolkoztam el.
Ha másképp nem megy, akár én is uralhatom ezt az egész bolygót. Nem, én nem leszek holmi bábú, amit mindenki kedvére mozgat! Megmutatom mindenkinek, hogy én nem csak a véremmel számítok! Én leszek az a királynő, akire mindenki emlékezni fog! Az, akit e legtöbben fognak emlegetni. Mindenkit elsöprök az utamból, és leigázom azokat, akik hazudnak nekem. Mostantól én vagyok Swyniwett, a Kigle nemesi családból, aki hamarosan az Avantis királynéja lesz!

Kiléptem a folyosón, egészen a pavilonhoz vezető függőhídig. Kihúztam magam, és lassú, kecses léptekkel indultam meg előre. Előre, amerre csak is én mehettem, senki más. 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!       Igen, meghoztuk a második fejezetet. ☺ Reméljük, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket, és az új olvasókat is megbabonázza. Próbáltunk sok új dolgot betuszakolni a részbe, szóval elég tartalmasra sikerült... Minden esetre jó olvasást! :)

És most egy promóképet is hoztunk nektek! :) By: Vera

Üdv: Írók